Charles Haddon Spurgeon egy angliai faluban született, egészen pontosan a Kelvedon/ Essex-ben, egy 17 gyermekes családban nevelkedett fel. Édesapja prédikátor volt, ezáltal Istenfélelemre nevelte. Jézus Krisztusba vetett hite által bűnbocsánatot nyert. Minden nap bizonyosságot nyert Isten szeretetéről, ennek köszönhetően 2 év elteltével egy kisebb gyülekezet lelkésze lett. Az ógörög és a héber nyelvet önszántából elsajátította, ezen kívül tanulmányozott több bibliamagyarázatot is, például sokat foglalkozott Kálvin írásaival. Épp, hogy betöltötte a 20. életévét, meghívták egy londoni gyülekezet lelkipásztorának. Igehirdetései rendkívüli hatást gyakoroltak a hallgatóságra, lényegében annyira népszerű lett beszédeivel, hogy az egyik legnagyobb londoni csarnok sem volt képes befogadni a teljes tömeget.
Később megépítésre került a Metropolitan Tabernacle imaház, ami 7000 fő befogadását is lehetővé tette, Spurgeon 30 éven keresztül itt hirdette a Szentírás titkait, természetesen mindig teltházas volt. Mondanivalójának középpontjában a Biblia állt és mindent mély átéléssel mesélt. Prédikációit szerette példákkal illusztrálni, hogy mindenki számára érthető legyen a mondandója, néha még egy kis humort is bele csempészett. Spurgeon 40 éven át hűen szolgálta megváltóját. Könyveit számos nyelven lefordították, a vallásos emberek szerte a világban ismerik műveit.
Miről is szól ez a könyv?
A könyv fő célja, hogy napi támogatást nyújtson a hitéletben, egészen pontosan 365 ígéretet olvashatunk a műben. A könyvet nevezhetjük akár gyűjteménynek is, ahol le van írva minden azzal kapcsolatban, hogy Isten mit ígért a népnek. A mai ige Spurgeon könyvéből lendületet ad az olvasónak, így lehetőség van az őszinte bűnvallásra is.