A mesék olvasását már egészen pici korban célszerű elkezdeni a gyermekeknél. Az olvasás szeretetét csak úgy lehet elérni, ha a baba megszületésétől kezdve olvasunk neki. A gyerekek és a felnőttek egyaránt új tudást szereznek az olvasásnak köszönhetően, ezzel fejlesztve önmagukat. Az olvasásnak további jótékony hatásai közé tartozik, hogy javítja a koncentrációképességet, fejleszti a memóriát és nagyban bővíti a szókincsünket. Hazánkban a fiatalok sajnos nagyon csekély része szeret olvasni, ami valószínű, hogy azért van, mert kiskorban nem kaptam elegendő izgalmas történetet, pedig ezzel elérhetjük, hogy a kicsi kreatívabb és ügyesebb legyen. Nagyon fontos az is, hogy milyen történetet mondunk és, hogy melyik kiadó könyvét választjuk.
Miért érdemes a pagony kiadó könyveit választani?
3 lelkes házaspár 2001-ben úgy határoztak, hogy megnyitják gyerekkönyv boltjukat. Az üzlet a Pozsonyi úton volt és a Pagony nevet kapta. Ez volt az első olyan könyvesbolt, ahol kifejezetten gyerekeknek szóló könyveket értékesítettek és a kínálat mindegyike igényes tartalom volt. Mára a kis hangulatos boltból, hazánk egyik legnagyobb kiadója lett.
Tehát könyvek a Pagony kiadótól kiváló választásnak bizonyulnak, már az egészen piciknek szóló olvasmányokból is bőven van miből válogatnunk, de a kamaszok is megtalálják a számukra legideálisabbat. A Pagony boltokba betérők izgalmas programokkal is szemben találhatják magukat, hiszen számtalanszor rendeznek kézműves foglalkozásokat, babás-éneklős foglalkozásokat, sakk versenyeket, és tartanak szakkörszerű irodalmi klubbot is. A boltokban az eladóktól szakszerű tanácsokat is kaphatunk, hiszen abszolút felkészültek és udvariasak. A Pozsonyi úti üzlet megnyitóján a képzeletbeli szalagot Bartos Erika és Berg Judit vágta el, akik a helyszínen dedikálták is a könyveket.