A főváros rengetek lehetőséget kínál a fiatalok és a felnőttek számára egyaránt, legyen szó munkalehetőségről, továbbtanulásról vagy szórakozásról. Ezért is van az, hogy a középiskola befejeztével a legtöbb vidéken élő diák Budapesten szeretné eltölteni főiskolás éveit. Ám számolniuk kell azzal, hogy a fővárosban nem olcsó az élet, minden sokkal drágább, mint a vidéki településeken. Sokan albérletbe mennek, aminek a finanszírozása nem éppen olcsó mulatság, még akkor sem, ha többen dobják össze a bérleti díjat, de ma már a kollégiumok is eléggé megdrágultak. A szülők sem tudnak mindig mindent fizetni, bármennyire is szeretnének segíteni.

Mi lehet a megoldás?

A diákmunka kiváló választás a probléma megoldására. A tanulók rengeteg lehetőség közül választhatnak, hiszen a diákszövetkezetek számottevő ajánlattal rendelkeznek, így mindenki megtalálhatja a szakmájának megfelelő irányt. A diákmunka Budapesten nem csak azért jó, mert felkészíti a nebulót arra, hogy milyen, amikor dolgozni kell járni, hanem azért is, mert tapasztalatot szerez, amit a későbbiekben fel tud mutatni leendő munkáltatójának, ráadásul már nem lesz számára ismeretlen az egész. A tanuló ezáltal megtapasztalja a munkahelyi nehézségeket, a határidők betartását és megtanul csapatban dolgozni.

Hogyan tud egy diák egyszerre dolgozni és tanulni is?

Budapesten a diákmunka nem azt jeleni, hogy minden hétköznap nyolc órában kell a munkahelyén teljesítenie, mivel az érintett személy így nem tudna bejárni az órákra. A diákszövetkezetek úgy alakítják ki a munkaidőt, hogy ezzel a ténnyel számolnak és mindent a dolgozni vágyó igényeihez mérten alakítanak ki. Tehát a munka és az iskola is könnyen összeegyeztethető, sőt még a tanulásra, szórakozásra is marad idő.

Arról nem beszélve, hogy a nebuló garantáltan értékelni fogja a pénzt, megtanul spórolni és sokkal jobb érzése lesz, hogy ő kereste meg például a bérleti díjra valót.