Sajnos egyre több felmérés azt mutatja, hogy a gyermekek többsége 9-10 év körül már nem szeret olvasni, a digitalizációnak köszönhetően inkább a számítástechnika és az okoseszközök világa érdeklik őket. Bejegyzésünkben most azzal foglalkozunk, hogy mit tehetünk annak érdekében, hogy ez ne következzen be és milyen könyvekkel terelhetjük őket vissza az olvasásra úgy, hogy ne kötelezőnek érezzék, hanem tényleg szeressék és hobbiként tekintsenek rá.
Miért történik meg, hogy eltávolodnak az olvasás örömétől?
Az iskolai elfoglaltságon kívül a házi feladatot is meg kell csinálniuk, ráadásul ott vannak a délutáni szabadidős tevékenységek is, mint például a sport, vagy zeneiskola, esetleg színjátszó kör, de még a kötelező olvasmányokat is teljesíteniük kell, ami sajnos nem éppen azt mutatja, hogy még jobban olvasni akarnának önszántukból. A statisztikák szerint még az is rádob egy lapáttal, hogy minél idősebb a gyermek, a szülők egyre kevesebbet olvasnak nekik, pedig már egészen csecsemőkortól érdemes meséket olvasni a piciknek, hiszen rengeteget számít fejlődésük szempontjából. Ezért alakul ki a gyermekekben leginkább az, hogy már nem szórakozásként tekintenek egy remekműre, ami alapesetben tetszene is nekik, hanem elvárásként. Az egyik legfontosabb, hogy, amikor a gyermek már tud olvasni, a szülő ne hagyja abba a felolvasást, sokan itt rontják el.
Milyen könyvekkel keltsük fel az érdeklődésüket?
A gyerekek kíváncsiak, ezért a legjobb megoldás, ha ismeretterjesztő könyvekkel próbálkozunk. Legyen szó felolvasásról vagy önálló olvasásról, az ismeretterjesztő könyvek mindig választ adnak különböző kérdésekre, amelyek érdeklik a kicsiket. Témájában bármilyen ismeretterjesztő könyvet beszerezhetünk a könyvesboltokból, legyen szó állat- vagy növényvilágról, ókorról, társadalmunkról, a Földről, az univerzumról, csillagászatról és még sorolhatnánk. Ezáltal nem csak az olvasást fogja megszeretni a gyermek, de még olyan információkhoz is hozzájut és olyan tudás lesz a birtokában, ami a későbbiekben még előnyére is válik.
Tehát ne csüggedjünk, ha azt vesszük észre, hogy gyermekünk már nem lelkesedik annyira a könyvekért, próbálkozzunk ismeretterjesztő könyvekkel, amelyek még karácsonyi ajándéknak is tökéletes választásnak bizonyulnak.