A gyermekek egészséges fejlődéséért folyamatosan tenni kell. A testi-lelki jólétük megteremtése összetett feladat, megfelelő táplálékokra, ruhákra és egyéb felszerelésekre, rendszeres mozgásra és kulturális élményekre van szükség. A kicsik személyiségének fejlődésében nagyon sokat segíthetnek a mesék. Amennyiben szeretne többet megtudni a gyerekeknek írt történetek kedvező hatásairól olvassa el ezt a mesevilágról szóló bejegyzésünket.
A népmesék, mondák, versek több évszázada hozzátartoznak a családok éltéhez. Szakértők is elismerik, hogy azok a gyermekek, akiknek kiskorukban rendszeresen olvastak, gyorsabban megtanulnak írni és olvasni, valamint könnyebben értelmeznek szövegeket. Korábban általában a szülők olvasták fel a történeteket gyerekkönyvekből, vagy diavetítőről, a televízió és az informatikai eszközök elterjedésével egyre fontosabb szerepet kaptak a különböző típusú rajzfilmek. Fontos tudni, hogy ezek a készülékek nem helyettesíthetik a szülőket.
Hogyan válasszunk mesét a gyermekeknek?
Igaz, hogy a hagyományos történetek szinte minden esetben úgy végződtek, hogy a „jó elnyeri jutalmát, a rossz a büntetését”, azonban a főhősnek, számos megpróbáltatáson kell keresztül mennie. A szereplő gyakran kerül veszélyes, sőt megalázó helyzetekbe. Az ilyen eseményeket a srácok lehet, hogy nem is értik, sőt könnyen előfordulhat, hogy megrémülnek. Ezért fontos, hogy a szülő mindig a gyermek közelében legyen, megválaszolja a kérdéseit, szükség esetén megnyugtassa őt.
Hogyan változtak meg a mesék az utóbbi időszakban?
Mai szerzők, más szempontokat vesznek figyelembe a történetek megírásakor. Bartos Erika könyveiben fontos szerepet szán az ismeretterjesztésnek. A valóság, például Budapest bemutatása, valamint a mindennapi életben előforduló események, többek között a születés, az öregedés, a halál vagy a súlyos betegségek gyermekek számára érthető megfogalmazása áll a Bartos Erika könyvek középpontjában. Az írónő számos könyvét jellemzi tárgyilagosság, valamint egyedi módon saját rajzaival illusztrálja alkotásait. Minden műve népszerű, számos könyvét több nyelvre lefordították.